A KÖR-KER Kft. 1994. február 1-én kezdte meg tevékenységét. Megalakulásának alapja a cég ügyvezetőjének ETERNIT gyári múltja volt, ahol az azbeszt felhasználásából keletkezett munkaegészségügyi kockázat minimalizálása volt a feladata. Létrehozta Magyarország első nemzetközi előírásoknak is megfelelő azbesztvizsgáló laboratóriumát, melynek vezetését a hazai azbesztfelhasználás időpontjáig végezte. A cég egyik fő tevékenységét kezdetben az azbesztmentesítések irányítása, azbesztmentesítési technológiák kidolgozása, vizsgálatokkal történő ellenőrzése adta.
Az azbeszttel kapcsolatos másik fontos és meghatározó munkánk ebben az időszakban üzemek, gyárak telephelyeinek részleges, illetve teljes vállalati szintű azbesztfelmérése volt.
Az évek során szakértői és vizsgálati tevékenységünket a környezetvédelem és a munkaegészségügy területén tovább bővítettük, a kereskedelem, valamint a számviteli- adószakértői területen, pedig új tevékenységekbe kezdtünk.
Mára vizsgálati tevékenységünk a helyhez kötött légszennyező pontforrások és a munkahelyi légszennyezőanyagok vizsgálatára is kiterjed. A vizsgálatokat szabványos módszerekkel végezzük. A kialakított minőségbiztosítási rendszert az MSZ EN ISO/IEC 17025:2005 szabvány előírásai szerint üzemeltetjük. Akkreditációnk megfelel az MSZ EN ISO/IEC 17025:2005 szabvány követelményeinek melynek alapján a Nemzeti Akkreditáló Testület által akkreditált vizsgáló laboratóriumunk a NAT által NAT-1-1002/2008 számon bejegyzett laboratórium.
A laboratóriumi vizsgálatokon kívül közreműködünk az MSZ EN ISO 14001:2005 szabvány szerinti környezetközpontú irányítási rendszerek kidolgozásában, környezeti hatástanulmányokat, környezetvédelmi felülvizsgálatokat és környezetvédelmi szabályzatot készítünk. Kis és középvállalatok részére környezetvédelmi megbízottként teljes körű környezetvédelmi ügyintézést végzünk.
Figyelemmel kísérjük a tevékenységi területünkhöz tartozó jogszabályokat, szabványokat, részt veszünk szakmai rendezvényeken.
Folyamatos munkakapcsolatot tartunk más hazai és külföldi a környezetvédelem területén dolgozó szervezetekkel, laboratóriumokkal. Cégünk a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének tagja. Az 1996-os évtől a Magyar Azbesztmentesítők Szövetségének alapító és vezetőségi tagja, mely társult tagja az EARA, azaz az Európai Azbesztmentesítők Szövetségének.
A 2002. évben a Nemzeti Akkreditáló Testület (NAT) által lefolytatott akkreditálási eljárás során, vizsgálólaboratóriumunk a levegőtisztaság-védelem területén megkapta az akkreditált státust. Így cégünk jogszabályi előírások szerint joghatással járó méréseket végezhet. A vizsgálati eredmények fontos információkat szolgáltatnak az egyes munkahelyek kockázatbecsléséhez. Az általunk készített vizsgálati jegyzőkönyvek a belső használaton túl alkalmasak a hatósági előírások betartásának igazolására is.
Vizsgálólaboratóriumunk speciális területe a vállalatok telephelyein található azbeszttartalmú anyagok teljeskörű vállalati felmérése, bontása, a szennyezett területek azbesztmentesítése és az ezzel összefüggő azbesztrost-koncentráció mérések elvégzése.
Az eddig felsorolt levegőtisztaság-védelmi méréseken, vizsgálatokon túl, vállaljuk környezeti zajmérések és munkahelyi zajterhelés vizsgálatok elvégzését is.
Legújabb beruházásunk egy gázkromatográf készülék megvásárlásának eredményeképpen, valamint a sikeressen lefolytatott akkreditálási eljárásnak köszönhetően, a szervesanyag minták vizsgálatát, kiértékelését is eltudjuk már végezni.
Társaságunk mára jelentős hazai és külföldi referenciával rendelkezik. Tovább referencia oldalunkra. |